Hunyadi János

|születési hely = Kolozsvár |halál dátuma = 1456. augusztus 11.
(49–50 évesen) |halál helye = Zimony |halál oka = pestis |sírhely = Szent Mihály érseki székesegyház, Gyulafehérvár |becenév = ''A Törökverő'' |állampolgárság = - |nemzetiség = magyar |házastárs = Szilágyi Erzsébet |élettárs = |gyermekek száma = - |gyermekei = László, Mátyás |szülei = Morzsinai Erzsébet
Hunyadi Vajk |szakma = - |tisztség = - |wikicommons = John Hunyadi |alsablon = |megnevezés = |terminus kezdete = 1446. június 6. |terminus vége = 1453. január 30. |főnöke neve = V. László |főnöke tisztsége = Uralkodó |előd = ''tisztség létrehozva'' |utód = gróf Szilágyi Mihály }} |terminus kezdete = 1453. január 30. |terminus vége = 1456. augusztus 11. |helyettes = |főnöke neve = V. László |főnöke tisztsége = Uralkodó |előd = |utód = Cillei Ulrik }} |megnevezés = |terminus kezdete = 1441. február |terminus vége = 1446. június 6.
Megosztva Újlaki Miklóssal |előd = Kusalyi Jakcs Mihály
Kusalyi Jakcs László |utód = Bebek Imre }} |megnevezés = |terminus kezdete = 1439 augusztus |terminus vége = 1446. június 6.
Megosztva infjabb Hunyadi Jánossal,
majd Újlaki Miklóssal |előd = Tallóci Frank |utód = Csornai Mihály }}}} Hunyadi János (románul: ''Ioan de Hunedoara''; horvátul: ''Janko Hunjadi''; szerbül: ''Сибињанин Јанко'', átírva: ''Sibinjanin Janko''; törökül: حونیادی یانوش, átírva: ''Hünyadi Yanoş''; Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda. Hunyadi Mátyás és László édesapja. Az Oszmán Birodalommal szembeni küzdelmei, elsősorban a nándorfehérvári diadal révén már kortársaitól kivívta magának a ''törökverő'' melléknevet.

A legtöbb korabeli forrás szerint egy havasalföldi származású nemesi család tagja volt. Kiemelkedő érdemei elismeréseként jelentős birtokadományokat kapott, és haláláig hatalmas földbirtokok tulajdonosa lett, összesen kb négymillió katasztrális hold területtel – ilyen mértékű birtokkoncentrációra sem előtte, sem utána nem volt példa a Magyar Királyságban. Óriási vagyonát, valamint katonai és politikai befolyását elsősorban az oszmánok elleni háborúkra fordította.

Hunyadi katonai tapasztalatait a Magyar Királyság déli határvidékén szerezte, ahol az oszmán támadások folyamatos fenyegetést jelentettek. 1439-ben Szörény vármegye bánjává nevezték ki, majd 1441-ben Erdély vajdája, a székelyek ispánja és Nándorfehérvár (a mai Belgrád) főkapitánya lett, valamint számos déli vármegye irányítását is átvette, így a határvédelem egyik legfőbb felelősévé vált. Átvette a husziták harci szekérvár-módszerét, és alkalmazta azt a hadviselésben. Hivatásos katonák mellett a helyi parasztságot is mozgósította az ellenség ellen. Ezek az újítások nagyban hozzájárultak korai sikereihez az 1440-es évek elején a délvidéket dúló oszmán seregek ellen.

Bár vereséget szenvedett az 1444-es várnai csatában és az 1448-as második rigómezei csatában, az 1443–44-es „''hosszú hadjárata''” a Balkán-hegységen át, valamint az 1456-os nándorfehérvári diadal – amelyben a szultán által személyesen vezetett oszmán sereget győzte le – nagyszerű hadvezéri hírnevet szerzett számára. A pápa elrendelte, hogy a keresztény templomok harangjai minden délben szóljanak, hogy az imádkozók a harcolókért fohászkodhassanak. Azóta is minden délben szólnak a templomi harangok a nándorfehérvári győzelem emlékére.

Hunyadi János nemcsak hadvezérként, hanem államférfiként is kiemelkedett. Aktív szerepet vállalt az 1440-es évek elején V. László és I. Ulászló trónviszályában, az utóbbi oldalán harcolva. Népszerű volt a köznemesség körében, és 1445-ben a magyar országgyűlés az ország ügyeinek irányításával megbízott hét „''főkapitány''” egyikévé választotta, míg V. Lászlót teljes mértékben el nem ismerték, mint magyar király. A következő országgyűlés még tovább ment, és egyedüli kormányzóvá választotta. Amikor 1452-ben lemondott erről a tisztségről, a király hálája jeléül megadományozta Magyarország első örökletes grófi címével (Beszterce örökös grófja). Ekkorra már a királyság egyik leggazdagabb földbirtokosa lett, és egészen haláláig megőrizte befolyását az országgyűlésben. Információk a Wikipedia alapján