Fényes László

Csokalyi Fényes László, írói álnevein: ''f.l.'', ''Nihil'' (Éradony, 1871. augusztus 10.New York, 1944. január 30.) újságíró, országgyűlési képviselő, Fényes Elek dédunokája. Az első magyar igazi oknyomozó újságíró.

1918 októberében a Magyar Nemzeti Tanács tagja és hadügyi államtitkár volt, 1918 decemberében a kormányt képviselte Erdélyben. A Tanácsköztársaság bukása után részletesen írt a fehérterrorról. Ennek nyomán belekeverték a Tisza-perbe, s két évig vizsgálati fogságban tartották, majd felmentették a vádak alól. Az 1920-as évek közepén emigrált Bécsbe, majd Pozsonyba, és végül Párizsba került. A második világháború idején a náci előretörés elől Dél-Franciaországba menekült, majd az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol 1944-ben meghalt. Információk a Wikipedia alapján
1 - 1 megjelenítése a 1 találatból, Keresési idő : 0.01s Szűkített eredmények
  1. 1
    Szerző Fényes László
    Megjelent 1907
    Könyv