Oscar Wilde

|halál helye=Párizs, Franciaország |nemzetiség=ír |szülei=apja: Sir William Wilde
anyja: Jane Wilde |feleség=Constance Lloyd (1884–1898) |férj= |utód=Cyril Holland, Vyvyan Holland |műfaj= |periódus= |elsőmű= |behatás=Platón, Arisztotelész, William Shakespeare, Théophile Gautier, Francia irodalom, Ókori görög irodalom, Joris-Karl Huysmans, John Keats, Victor Hugo, Honoré de Balzac, Pjotr Alekszejevics Kropotkin, Walter Pater, John Ruskin, James McNeill Whistler, John Pentland Mahaffy, Dante |kihatás=Jorge Luis Borges, James Joyce, Samuel Beckett, Paul Merton, James Morrow, Encsi Fumiko, Erico Verissimo, Igor Severyanin, Irène Némirovsky, André Gide, Max Beerbohm, Stephen Fry, Lawrence Durrell, Camille Paglia, Dave Sim, Mateiu Caragiale, Tom Stoppard, Saki, Amanda Filipacchi, W. H. Pugmire, Ronald Firbank, Christopher Hitchens, Morrissey, Peter Doherty, Benjamin Tucker, Renzo Novatore |weboldal= |aláírás=Oscar Wilde Signature.svg |megjegyzés= }} Oscar Wilde (teljes nevén ''Oscar Fingal O’Flahertie Wills Wilde)'' (Dublin, 1854. október 16. – Párizs, 1900. november 30.) ír költő, író, drámaíró. Sikereit elsősorban könnyed, elegáns stílusának és sziporkázó szellemességének, paradoxonjainak köszönhette.  

Ahogy azt az ''Új Magyar Lexikon'' (1962) megállapítja, életművéből leginkább a cselekményt ötletesen bonyolító, szellemes párbeszédekkel, aforizmákkal teli vígjátékai: a ''Lady Windermere legyezője'' (1893), az ''Eszményi férj'' (1895) és a ''Bunbury'' (1895) bizonyultak maradandónak, illetve a ''Dorian Gray'' című, fantasztikus ötletre épülő regénye (1891), valamint a felnőttek számára írt, költői szépségű ''A boldog herceg'' című meséje (1888).

A ''Világirodalmi Kisenciklopédia'' Wilde-ról mint az angol l’art pour l’art (aesthetic movement) legjelentősebb képviselőjéről emlékezik meg. Úgy véli, hogy világirodalmi rangját vígjátékai s elbeszélései mellett ''A readingi fegyház balladája'' című, börtönélményeiből fakadó költeménye (1898) és megrázó önvallomása, a ''De profundis'' (1905) adja meg.

A ''Magyar Nagylexikon'' (2004) azt emeli ki Wilde-dal kapcsolatban, hogy művei a 19. század végi esztétizmus, "a szépség" művészeteszménye jegyében születtek.

A ''Világirodalmi Lexikon'' pedig Wilde (1994) sokoldalúságára helyezi a hangsúlyt. Rámutat, hogy Wilde szinte minden műfajban kipróbálta tehetségét, és szinte minden műfajban figyelemre méltó, nagysikerű művekkel lépett a közönség elé. Legjobb műveiben egy gazdag intellektus nyelvi bravúrjai mellett a jellem- és a helyzetkomikum adta lehetőségeket maradéktalanul kiaknázó szerzőt ismerhetünk meg.

Ma is áll rá a ''Világirodalmi arcképcsarnok''ban megfogalmazott értékítélet: „Főleg azok becsülik kevésre, akik nem olvassák. Akik olvassák, azok nemcsak kedvelik, de a századvég legnagyobbjai közt tartják számon.”

Ő volt az első író, aki azon, a saját korában dekadensnek, élvhajhásznak minősített erkölcsök szerint élt, amelyek a műveit is áthatják. Azok közé a művészek közé tartozott, akik életüket könyveiknél fontosabb alkotásnak tartották. Egy kínos botrány kapcsán kiderült vonzalma saját neméhez, melyet követően Wilde neve évtizedekig tabu lett, hazája kitaszította. A csillogás után a kegyetlen börtönvilág sötétje következett.

James Joyce viszont egy 1909-es cikkében már mártírként emlegette Wilde-ot, nyolcvan évvel később pedig Terry Eagleton ''Szent Oscar'' című darabja még tovább ment a felmagasztalásában.

Napjainkra Oscar Wilde egyértelműen a homoszexuálisok egyik legnagyobb ikonjává emelkedett. Információk a Wikipedia alapján