| Summary: | Új fordításban jelenik meg Nietzsche életművének egyik legfontosabb műve (Emberi túlságosan emberi), amely eredtileg több részben 1878 és 1880 között jelent meg. E művében új szemléletmód nyilvánult meg, az idealista-spekulatív lelkesültséget és a wagneri romantikus rajongást fölváltotta a szkepszis, a pozitivista elemző szándék. A 638 tételből és egy versből (Barátok közt. Utójáték) álló esszé-, illetve aforizmagyűjtemény címzettje a szabad szellemű ember, aki másként gondolkodik, mint ahogy elvárnák tőle származása, társadalmi helyzete, hivatala és a korszellem hatása alapján. Nietzsche szerint a szabad szellemű ember legalább megpróbál elszakadni a hagyományoktól; ahogy ő mondja: a láncaitól megszabadult akaratot képviseli. A nevezetes mű első kötete kilenc főrészből áll ezt tartalmazza a jelen kiadás. Az első négy rész (Az első és végső dolgokról; A morális érzések történetéhez; A vallási élet; A művészek és írók lelkéből) a metafizika, az erkölcs, a hit és a művészet kritikáját tartalmazza. A gondolkodó egészen alapvető kérdésekre keres válaszokat, például: honnét ered a test és lélek szétválasztása, honnét származik az istenhit. Szkepszissel szól a nyelvalkotó emberről, aki a dolgok megnevezését a világ megismerése eszközének tartja. Következtetése, hogy a metafizikai föltevéseket a tudományos magyarázatoknak kell fölváltaniuk. A moralitásról szóló részben foglalkozik a jó és a gonosz fogalmával; a vallásról úgy vélekedik, hogy az félelemből és szükségből keletkezett; a művészetről szólva pedig szembeállítja a művész igazságérzetét a tudomány igazságával. Az ötödik főrész (A felsőbb- és alsóbbrendű kultúra ismertetőjele) miniesszéiben arról ír, hogy a magasrendű kultúra olyan, mint a két agyfélteke.
|
|---|